|
|
|
2008-10-24 19:21:19, péntek
|
| |
| |
Ma 76 éve született az 1956-os forradalom mártírja, Tóth Ilona - tanulmány és Wittner Mária verse
2008-10-23 11:28
Ma 76 éve, éppen október 23-án született Tóth Ilona, az 1956-os forradalom mártírja. Tóth Ilona szigorló orvosként a Péterfy Sándor utcai kórházban teljesített szolgálatot a forradalom idején. 1957-ben koncepciós perben halálra ítélték. Az ítéletet 1957. június 27-én hajtották végre. A vád: 1956. november 18-án Tóth Ilona több társával, brutális kegyetlenséggel megölt egy ÁVH-snak titulált rakodómunkást, Kollár Istvánt.
Noha számos történész foglalkozik a ,,magyar Jean D'Arc" történetével, s a rendelkezésre álló dokumentumok alapján többen (Jobbágyi Gábor, M. Kiss Sándor, Kiss Réka) többen bizonyították is bebizonyították Tóth Ilona ártatlanságát, a személye körüli vita nem csitul.
A balliberális sajtó még ma is gyilkosnak és nem mártírnak tekinti a 24 évesen kivégzett orvosnőt.
Mi most Kiss Réka történész ,,Adalékok a Tóth Ilona-perhez" című tanulmányát tesszük közzé.
1957. február 18-án megdöbbentő hír kavarta fel az ország közvéleményét. A korabeli sajtó első oldalon tudósított arról, hogy megkezdődött annak a szigorló medikának a pere, aki orvosi hivatásával visszaélve különös kegyetlenséggel, ,,embertelen vadállatként" meggyilkolt egy eszméletlen embert a Domonkos utcai szükségkórházban, amelynek az élére a forradalom napjaiban őt kinevezték. A vád szerint november 18-án este ellenállók egy csoportja bevitt a Domonkos utcába egy ávós-nak, spicli gyanúsnak vélt fiatalembert, aki a kórházban működő illegális nyomda után nyomozott. A lebukástól való félelmükben Tóth Ilona, Gyöngyösi Miklós, és Gönczi Ferenc az ismeretlen férfit megölték. Az illetőt Gyöngyösiék megverték, majd Tóth Ilona elaltatta. Először a nyakba, és a karba fecskendezett benzines, illetve morfiumos injekcióval kísérlete meg a férfit megölni, s amikor ez nem sikerült, levegő injekciót szúrt a szívébe. Társai az eszméletlen férfi nyakára tapostak. S végül Tóth Ilona egy bicskával Kollár István szívébe szúrt, s végső soron ez a szúrás okozta a férfi halálát. A hivatalos verzió szerint a nyomozás ,,megállapította", hogy a valójában ártatlan rakodómunkás kegyetlen halálát egy szerencsétlen fotónak köszönhette, amelyen sógora ávh-s törzsőrmesteri egyenruhájában fényképezette le magát családi körben. A felkelők ávós altisztnek vélték, s ez az egyenruhacsere okozta a vesztét.
A perben a vádlottak padjára került Tóth Ilonáék mellett Obersovszky Gyula és Gáli József is, akik a vádirat szerint éppen a Kollár gyilkosság idején jelentek meg a Domonkos utcai kórházban, hogy illegális lapjuk, az ,,Élünk" kiadásának új helyet keressenek, miután az ellenállás korábbi fészkében, a Péterfy Sándor utcai kórházban, Angyal Istvánék lebukása után nem maradhattak. Ugyancsak ebben a perben kerültek még a vádlottak padjára egy árulással vádolt felkelő elleni gyilkossági kísérlet résztvevői, az ún. Jagicza -ügy szereplői, akiknek az ügyét pótvádirattal illesztették Tóth Ilonáék ügyéhez. Az eljárás így három csoportot fogott át, akiknek csupán laza kötődésük volt egymáshoz, annyi, hogy mindnyájan a november 4-e után kialakuló, immáron fegyvertelen politikai ellenállás résztvevői voltak, s az ellenállás központi helyszíneihez: a kórházakhoz és vonzáskörzetükhöz tartozó környékbeli, Dózsa György úti és Landler Jenő utcai munkásszállásokhoz kötődtek.
A hatalom hivatalos verziója mellett, miszerint ,,a magyar büntető igazságszolgáltatásban párját ritkító, ponyvaregénybe illő brutális gyilkosság történt", már a per folyamán két markáns álláspont rajzolódott ki a Tóth Ilona-ügy megítélésében, amelyet a korabeli nyugati sajtó híradásai is jól tükröztek. Az egyik véleménycsoport szerint a Tóth Ilonával szembeni vádak igazságtartalmát alapjában véve nem lehet kétségbe vonni. Az illegalitásban vállalt ellenállás egyre nagyobb kockázatot jelentett, az árulások következtében egymást követték a lebukások, s az ellenállók között valóban felerősödött a besúgók keresése. Ebben a légkörben, az árulástól való félelmében, Tóth Ilona ténylegesen életét vette egy veszélyes besúgónak, vagy egy besúgónak vélt, ám valójában ártatlan embernek. Tóth Ilona ölt, de motívumai érthetőek, hiszen társait igyekezett megmenteni a lebukástól, s így a helye mindenképpen a forradalom és szabadságharc hősei sorában van. Azok, akik ennek az álláspontnak valamely árnyalatát fogadják el, Tóth Ilona és társai beismerő vallomását tekintik a legfőbb -és megdönthetetlennek vélt- bizonyítéknak, amelyet a per folyamán egyik vádlott sem vont vissza.
A másik álláspont szerint a medika nem követett el emberölést, egy bestiális és ravaszul kimódolt koncepciós perrel állunk szemben, amelynek legfőbb célja Tóth Ilona és társai ügyén keresztül a forradalom és a forradalmi ifjúság lejáratása volt. A per propaganda értéke elvitathatatlan volt: három hónappal a forradalom leverését követően, páratlanul nagy nyilvánosság előtt, a filmhíradó és a nyugati újságírók szeme láttára zajlott a tárgyalás. Gyakorlatilag az első jelentős, és nagy nyilvánosságot kapott megtorló perről van szó.
Mindezen vélekedések ismeretében fogtunk neki M. Kiss Sándorral közösen egy bő esztendővel ezelőtt a fellelhető iratanyag összegyűjtésének, áttanulmányozásának, hogy a meglehetősen hiányos és ellentmondásos iratok alapján megpróbáljuk rekonstruálni a Domonkos kórházban történteket, megpróbáljunk választ kapni a kérdésre, hogy történt-e gyilkosság a Domonkos utcában november 4. után, ha történt ki volt a tettes, és ki volt az áldozat. Az iratok alapján mit tudunk az áldozatról, és mit tudhatunk Kollár Istvánról? Kimondhatjuk-e Tóth Ilona beismerő vallomásaival szemben, hogy Tóth Ilona ártatlan? Kimondhatjuk-e, hogy a kádári megtorlás talán legtovább ható koncepciós perével állunk szemben? Az alábbiakban a még közel sem lezárt kutatásunk néhány eredményét, sok kérdését és dilemmáját szeretném összegezni.
Az iratok tanulmányozása során az első furcsaság, amire felfigyeltünk, hogy noha a vád a terhelőtanúk sorát vonultatja fel, és olyan ,,perdöntőnek szánt bizonyítékokat" mutat be, mint a halott boncolási jegyzőkönyve és a bűnjel, a kés, amit Tóth Ilona fel is ismer a tárgyaláson, valójában a beismerő vallomásokon kívül nincsen olyan bizonyíték, amely egyértelműen bizonyítaná a gyilkosságot; minden más bizonyíték bizonyító ereje erősen megkérdőjelezhető.
Az első komoly kételyek a Kollár Istvánként azonosított holttest személyazonosságával és az ezt rögzítő jegyzőkönyvekkel kapcsolatban merültek fel. 1956. december 12-én, bejelentés alapján, egy ismeretlen férfi holttestét exhumálták a Domonkos utcai templom oldalában. Amint a tudósításokból kiderül, az eseményre nagyobb csoportosulás verődött össze. A nyomozás lezárásáról szóló újsághírek egyöntetűen arról tudósítottak, hogy a ,,szörnyűségesen elnyomorított holttest" arca ,,a felismerhetetlenségig szét volt verve". A fennmaradt halott-felismerési jegyzőkönyvek szerint egy héttel az exhumálást követően történt meg a halott azonosítása, a holttestről készült fotó (tehát a felismerhetetlenségig összevert arcú halottról készült fotó) és a felmutatott ruhák alapján. Noha a tárgyaláson a családtagok tanúként úgy fogalmaztak, hogy azonosították a halottat, a fennmaradt eredeti halott-felismerési jegyzőkönyvek alapján egyértelműen bizonyítható, hogy a holttestet egyikük sem látta.
A halottról készült kép azonban -aminek alapján a rokonok azonosították a holttestet-, az eljáró szervek számára is annyira használhatatlannak bizonyult a halott azonosításához, hogy a vizsgálat során a rendőrnyomozók kénytelenek voltak bekérni Kollár személyi igazolvány képének másolatát, mert amint egy belső feljegyzés fogalmaz ,,a halotti kép és az ávh-s kép nehezen egyeztethető".
A felismerhetetlen arcú, azonosítatlan holttest körüli kételyeket tovább fokozza az ismert ,,ujjperc motívum" is. A tárgyaláson Kollár unokatestvére azt vallotta, hogy onnan ismerte fel minden kétséget kizáróan az áldozatban Kollár Istvánt, hogy a holttestnek hiányzott az egyik ujjperce. ,,Felismertem a hullát, ugyanis bal mutatóujja hegyét levágta, ez volt ismertetőjele." Ezzel szemben igen meglepő, hogy a dr. Földes Vilmos igazságügyi orvosszakértő és dr. Kelemen Endre bírósági orvos által végzett boncolásról készült -amúgy nagyon részletes- jegyzőkönyv egyáltalán nem tett említést erről a meglehetősen fontos ismertetőjegyről, azt azonban megjegyezte, hogy a ,,körmök rövidre nyírottak, ápolatlanok. A jobb kéz hüvelykujjának és mutatóujjának első percén az egymás felé fordított oldalon a bőr barnásan elszínezett. Ez az elszíneződés nikotintól származik."
További kérdéseket vetnek fel az orvosi szakvélemények is. Egyrészt, nem találtak a holttesten szúrásnyomokat. A Földes és Kelemen által jegyzett szakvélemény szerint ennek az volt az oka, hogy ,,a testfelszínen levő finomabb külsérelmi nyomok felismerhetőek nem voltak. Így esetleges tűszúrási nyomot a karon észlelni nem tudtunk, a nyakon annál kevésbé volt ilyen felismerhető, mert a nyak egész területén mindenütt igen kiterjedt vérzések voltak. Beletört tűt sem a karban, sem a nyakba nem találtunk. Arra vonatkozólag, hogy történt-e altatás, a vérnek redukáló szerrel való vizsgálatát végezzük el(...)" A védelem kérésére kirendelt orvosszakértő, Dr. Haranghy László professzor azonban rámutatott, hogy ,,méltán hangsúlyozza a boncjegyzőkönyv, hogy a bőrön a befecskendezések nyomai a rothadásos elváltozások következtében felismerhetetlenné váltak. Azonban a belső szerveken a rothadás nem volt nagyfokú(...) Tehát amennyiben a fejverőérbe ilyen befecskendezés történt volna, úgy a boncjegyzőkönyv szerint pontosan átvizsgált verőérben, ha nem is a bőrben, de az érben magában a behatolás helyét fel lehetett volna találni. Hasonló a helyzet a szív tekintetében. A szívbe adott befecskendezés helye -ha ilyen volt- megtalálható lett volna."
Fennmaradtak a jegyzőkönyvek a Földes-Kelemen féle szakvéleményben is említett vegyészeti vizsgálatok eredményéről. Az ügyészség kérésére az Országos Bírósági Vegyészeti Intézet megvizsgálta, hogy a vádnak megfelelően kimutatható-e altatószer, illetve benzin, vagy morfium az exhumált férfi szervezetében, hiszen -amint a Földes-Kelemen féle szakvélemény fogalmazott: ,,Nyomozati és bírósági orvostani értékelés szempontjából teljesen elegendő volna az említett vegyészeti anyagok nyomának kimutatása is." Ezzel szemben azonban az ugyancsak Földes Vilmos által jegyzett laboratóriumi eredmények szerint sem altatószert (étert, chloretilt), sem benzint nem tudtak a vérből, illetve a belső szervekből kimutatni. Kimutattak viszont a holttest zsigereiben 1,6 ezrelék etilalkoholt, ami egy-két pohár borral megegyező, kis mennyiségű alkohol elfogyasztására utal. A szervezetből tehát kimutathatóak voltak vegyi anyagok, csak a Tóth Ilonával szemben megfogalmazott vád alátámasztáshoz, az altatáshoz, a benzines injekcióhoz, valamint a szívbe szúrt levegőinjekcióhoz nem szolgáltattak a laboratóriumi eredmények tárgyi bizonyítékot.
Mindezek ellenére, megfogalmazódott olyan történész kutatói álláspont, amely a fent idézett orvos szakértői véleményeket komoly fenntartásokkal kezeli. ,,Hivatkozási alapul az orvosi szakvélemények szolgálnak leggyakrabban a ,,koncepciósoknak". Ezek azonban annyira ellentmondók, hogy a történész nem tud mit kezdeni velük." Ez a felfogás azonban nem választja külön a különböző témákban adott orvos szakértői véleményeket. Sommásan együttkezeli a Tóth Ilonáról készített orvosi vizsgálatok értékelését, az exhumált holttestre vonatkozó orvosi szakvéleményekkel, valamint a boncolási jegyzőkönyv és a laboratóriumi vizsgálatok nehezen megkérdőjelezhető eredményeivel. Annak megállapításában ugyanis, hogy a holttestben nem mutathatóak ki a vád szerinti vegyi anyagok és szúrásnyomok, az orvosok között nem volt vita. Az orvos szakértői vélemények alapján a vádat nem lehetett megerősíteni. A holttestet illetően Kelemenék és Haranghy professzor között abban volt vita, hogy vajon a fojtogatás (a vád szerint a nyakralépés), vagy a késszúrás okozta-e a halált, azaz Tóth Ilona élő, vagy élettelen testbe szúrt, jogilag embert ölt-e vagy sem. Ezen a ponton valóban vita volt, de ez a vita az orvosok között már nem az igazság tisztázásáról szólt. Miután a védelem számára nyilvánvaló lett, hogy az orvos szakértői bizonyítékok teljes hiányának ellenére sincs lehetőség Tóth Ilonát az ellene felhozott vádak alól tisztázni, a védelem, és Haranghy professzor kétségbeesett kísérletet tett, hogy a hatalom szabta lehetőségek között igyekezzen Tóth Ilona életét megmenteni, olyan enyhítő körülményeket találni, amely lehetővé teszi, hogy a halálos ítélettől mentesíthessék a medikát.
Ugyanez a taktika figyelhető meg Kardos János professzornak, Tóth Ilona védőjének az eljárásában is. A tapasztalt ügyvéd, aki 1945 és 1956 között szinte az összes nem kommunista ellen irányuló koncepciós perben védett (így például a Magyar Közösség-perben, Ordass püspök perében, a Mindszenty-perben, a MAORT-perben) pontosan ismerte a kommunista igazságszolgáltatás természetét, a koncepciós perekben a védő mozgási lehetőségét. Kardosnak is azzal a dilemmával kellett szembenéznie, hogy ha meg akarta menteni védence életét, az adott keretek között számára sem lehet cél az igazság felderítése. Épp ezért meglehetősen problematikus az az érvelés, hogy Kardos azért nem vonta kétségbe a bíróság előtt a vádat, mert nem osztotta azt a nézetet, hogy Tóth Ilona koholt vádak alapján állították bíróság elé.
A bonctani eredmények mellett a vád megalapozottságát, bizonyítottságát övező kételyeinket fokozhatják a bűnjelként felmutatott kés körüli ellentmondások is. Tóth Ilona, a vallomása szerint a gyilkosságot követően a bicskát becsukta és bedobta a WC-be. A gyilkosság november 18-án történt. Két hónappal később, január végén, a tárgyalásra készülve az ügyészség kibontatta a WC-lefolyót és megtalálták a zsebkést a két emelet között. A tárgyaláson felmutatták a kést, és azt Tóth Ilona felismerte, bár hozzátette, hogy a felmutatott kés műanyag nyelű, ő pedig fémnyelűre emlékszik. Gyöngyösi Miklós, a per másodrendű vádlottja, másodszori rákérdezésre szintén felismerte a kést. A bicska anyagára vonatkozó ,,apró" ellentmondás ellenére mindketten felismerték a tárgyaláson a kést. Három nappal később a bíróság kézhez kapta a -szintén Földes Vilmos által kiállított- orvosszakértői leletet, miszerint a késen nyomokban sem lehetett kimutatni vér jelenlétét. A fennmaradt jegyzőkönyvek szerint a tárgyaláson azonban a vegyészeti eredményt nem ismertették, s arra sem utal semmi jel, hogy a védelem értesült volna a negatív eredményről.
A holttest azonosítása és a gyilkosság körülményei körüli ellentmondásoknál nem kevésbé ellentmondóak a Kollár István személyéről összegyűjtött adatok.
Kollár eltűnéséről 1956. november 20-án, Tóth Ilona letartóztatásának napján, s két nappal a gyilkosság feltételezett időpontja után már értesült a rendőrség. Polgár Erzsébet, a Landler Jenő utcai női szállás lakója, aki a későbbiekben Kollár menyasszonyaként szerepel az iratokban, bejelentést tett a rendőrségen, hogy (ekkor még ,,csak") ismerőse, Kollár István, aki rendfokozat nélküli sorozott ávós, eltűnt. Elfogták, vagy megölték. Megnevezett két személyt is ,,Kopaszt", és ,,Fehér Karcsit", akik Kollárt elvitték, illetve megnevezte Pirost, azaz Gyöngyösit, akit látott azon a helyen, ahová kísérték Kollárt. A rendőrség azonban egyelőre nem tett semmilyen erőfeszítést, hogy az illetőket előkerítse, sőt a későbbiek során a jelentésekből a nevek eltűnnek és Kollár elfogói ,,ismeretlen személyekké" váltak.
Polgár Kollárra vonatkozó vallomása egyezik az egy hónappal későbbi, már idézett december 18-i sajtóhírekkel, amelyek még szintén arról tudósítottak, hogy Tóth Ilonáék egy volt államvédelmista sorkatonát gyilkoltak meg, mégpedig az igazolványai alapján. ,,Az illetőt megmotozták, megvizsgálták igazolványait, s megállapították, hogy az illető volt államvédelmi sorkatona." A december 18-i tudósításokban tehát még szó sincs a későbbi hivatalos verzióról, sem arról, hogy Kollár rakodómunkás lett volna, sem a családi fotóról, sem pedig a tragikus végű egyenruha cseréről, ami alapján Kollárt ÁVH-s altisztnek nézték. Ezek a későbbiekben meghatározó motívumok ekkor még hiányoztak. Ezzel szemben Tóth Ilonának a gyilkosságról szóló, december 4-re datált első vallomásában már a későbbi hivatalos verziót rögzítették a ruhacsere áldozatává vált egyszerű rakodómunkásról. A december 4-re datált vallomás szerint tehát Kollárt ÁVH-s törzsőrmesternek nézték, ezzel szemben a nyomozás eredményéről szóló hivatalos rendőrségi tájékoztató alapján írt későbbi, december 18-i újságcikkek még egyöntetűen ávós sorkatonáról tudnak.
Az ellentét feloldására több magyarázat is lehetséges. Egyrészt felmerülhet, hogy a sajtó, és az újságírók szabadjára engedett fantáziájának hitelessége erősen megkérdőjelezhető. Ezzel az érvvel azonban szemben áll az, hogy a három napilap szinte szó szerint ugyanazt a tudósítást közli, a jelzők és a fordulatok is azonosak, ami feltétlenül egy központi, rendőrségi hírforrás meglétére utal. Épp ezért valószínűbb az a feltételezés, hogy utólag megírt és visszadatált kihallgatási jegyzőkönyvek maradtak csak ránk, amelyek már a végleges koncepciót tartalmazzák, december közepén, az első sajtóhírek megjelenésekor azonban még nem állt össze a végleges történet Kollár Istvánnal kapcsolatban. Figyelemreméltó az a momentum is, hogy a gyanúsítottak kihallgatási jegyzőkönyvein kívül a ruhacsere motívumával először Kollár sógora, a BM törzsőrmester Vári András december 20-án kelt vallomásában találkozhatunk. Nem kizárt, hogy az egyenruha-csere ötletét éppen Váritól vette a BM, hiszen kapóra jöhetett, hogy ezzel a történettel az ÁVH-t elutasító, gyűlölő közvélemény előtt az áldozatot már nem kellett közvetlenül az ÁVH-hoz kötni, hanem egyszerű rakodómunkásként lehetett beállítani.
Kollár István személye körül azonban további meglepő részletek is felfedezhetők. Egy későbbi per tanúvallomásaiból tudjuk, hogy azon a leányszálláson, amelyen Polgár Erzsébet, Kollár István állítólagos menyasszonya lakott, sem a szobatársak, sem pedig a november eleje óta ott tartózkodó felkelők nem tudtak arról, hogy a lánynak vőlegénye van. Noha Polgár Erzsébet bíróság előtt elmondott vallomása szerint augusztus óta jegyben jártak, és a vőlegénye hetente meglátogatta őt a szálláson, Kollárt a gyilkosság napja előtt senki nem látta a leányszállás lakói közül. Nem tudtak erről a jegyességről a Kollárral szoros kapcsolatot tartó rokonai, nővére, sógora és nevelőanyja sem, nem is ismerték Polgár Erzsébetet, pedig a lány szerint az esküvő decemberre volt kitűzve. Mindezek mellett az állítólagos menyasszony 1956 decemberében már Járz Vilmosnéként teszi meg vallomását.
Polgár Erzsébet kivégzett vőlegénye, Kollár István tehát ismeretlen volt a környékbeli és egymással kapcsolatot tartó munkásszálláson lakók előtt. Rejtély fedi azonban egy másik Kollár István kilétét is. Kutatásunk során ugyanis nyomára akadtunk egy olyan - szintén huszonhat év körüli- Kollár Istvánnak, aki a tárgyalt időszakban a Dózsa György úti munkásszállás lakója volt, s tanúként idézték be egy a Tóth Ilona-ügyhöz is kapcsolódó másik, zárt tárgyalású perbe. Kollár ismerte a Tóth Ilona-ügy majd összes szereplőjét, hiszen hosszabb-rövidebb ideig szinte mindegyikükkel együtt lakott. Tanúvallomásában két ilyen fontos területet is érintett. Egyrészt Kollár részletesen beszélt a szintén a Tóth Ilona-perben tárgyalt Jagicza gyilkossági kísérlet körülményeiről, másrészt a forradalmároknak azokról az operatív csoportjairól, amelyeknek feladata volt az árulók, és a beépített személyek felderítése. Így említette meg, hogy jelen volt egy, a Péterfy Sándor utcai kórházba bevitt személy kihallgatásánál, ahol ott volt még ,,bőrkabátban az Ica, egy katonaruhás illető és Angyal, aki nálunk a vállalatnál művezető volt". Ez a Kollár tehát munkatársa volt Angyal Istvánnak. A munkásszálláson a felkelőkkel együttlakó Kollár tehát nagyon sokat tudott a november 4. utáni ellenállás résztvevőiről. Érdekes azonban, hogy róla senki nem beszélt. Végiglapozva mindazoknak az ügyeknek az iratanyagát, a vallomásokat, amelyek a VII. kerületi ellenállással kapcsolatosak, felettébb feltűnő, hogy ennek a Kollár Istvánnak a nevével semmilyen dokumentumban, vallomásban nem találkozunk, senki nem nevezi meg szobatársaként, vagy valamilyen beszélgetés, megbeszélés tanújaként, nem szerepel a rendőrségi jelentésekben sem, pedig a rendőrségnek gyakorlatilag teljesen sikerült feltérképeznie a munkásszállásokon és kórházakban megbújt felkelők kilétét. Az okokra egyelőre csak hipotéziseink lehetnek. Vagy a kutatók életét megnehezítő véletlenek sorozatos egybeeséséről van szó, vagy pedig nem zárható ki, hogy egy olyan ,,Kollár Istvánba" akadtunk, aki nagyon is aktív szerepet játszott az ellenállásban, és ,,Colosként", ,,Kopaszként", vagy más fedőnéven mégis csak előfordul a vallomásokban, de a rendőrségnek valamilyen ok miatt nem volt érdeke ezt tisztázni, nem volt érdeke felfedni, hogy 1957-ben van még egy élő Kollár István a Domonkos utcai kórházzal kapcsolatot tartó felkelők környezetében.
Ezzel elértünk a kutatás egyik legizgalmasabb, de legingoványosabb területére, az ,,eltűnt szereplők" kérdésköréhez.
Amint már fentebb jeleztük, noha a vád számtalan terhelő tanút felsorakoztatott, olyasvalakit mégsem tudott felmutatni, aki tanúja lett volna a gyilkosságnak, s csupán egyetlen olyan személy akadt, a per negyedrendű vádlottja, Molnár József, aki ,,legalább" arról vallomást tett, hogy látta a halottat. A többi tanú gyakorlatilag hallomásokat adott vissza tényként. Ezek a hallomások ugyanakkor felettébb érdekesek, sokszínűek, néha meghökkentőek, és közel sem támasztották alá mindenben a vádat. Megerősítették ellenben azt a vélekedést, hogy valami rendkívüli dolog történt november közepe táján a Domonkos utcában. Az alábbiakban a teljesség igénye nélkül tekintsünk át néhány említésre méltó motívumot a vallomások sorában.
Van olyan tanú, aki úgy tudta, hogy a Domonkos pincéjében halomszámra gyűltek a hullák. Több egymástól független tanú állította, hogy tudomásuk szerint a Domonkosban meggyilkolt férfi holttestét kivitték a ligetbe. Másik két tanú pedig úgy tudta, vagy Tóth Ilona, vagy egy Erzsi nevű nő írtak egy papírost, amin az állt, hogy ,,így jár minden áruló." Sőt az egyik (egyébként Tóth Ilonával szemben ellenséges) tanú arra is tett egy félmondatos utalást, hogy a Domonkos kórház kertjében kihantolt holttest nem a tárgyalt gyilkosság során került a földbe. Mindezek a motívumok azért is felettébb érdekesek, mert a per szereplői, de elsősorban Tóth Ilona számtalan kísérletet tett arra, hogy megnevezzen további olyan személyeket, akik szerinte fontos részletekről tudhatnak, illetve szemtanúi voltak a november 18-ra datált kórházi történéseknek.
Az első tárgyalási napon az ügyész kérdésére, hogy kik látták a holttestet. Tóth Ilona azt feleli, hogy sokan látták. Vallomása szerint a chloretil szagától rosszul lett és kiment a folyosóra, ahol összefutott Veszprémi doktorral, aki éppen hozzá tartott. A nyakra taposás után, ,,megvizsgáltam (az áldozatot), hogy él-e még, láttam, hogy nem lélegzik. Ezután felgyújtották a villanyt és bejött a kis Molnár(...)Drucker Edina, Török Éva, Maráczi benyitottak." Később, amikor Kollár pénzének sorsáról tárgyaltak ,,egy Jocó nevű fiú is tartózkodott a szobában, de ő nincs a vádlottak között."- vallotta Tóth Ilona. A holttest elhantolása idején ,,Partiné és Simoncsik volt a portán, lehet, hogy látták amikor Gönczi és Gyöngyösi levitték a pokrócba csomagolt áldozatot."
Mind a nyomozati iratok, mind a tárgyalási jegyzőkönyvek szerint Tóth Ilona, vádlotttársaival egyezően ragaszkodott ahhoz, hogy az egyik ellenálló társuk, Maráczi Ferenc részt vett Kollár megmotozásában, illetve jelen volt a gyilkosság alatt. Ezt a fiatalembert Tóth Ilonával együtt tartóztatta le a rendőrség, majd egy hét elteltével, november 28-án javaslatot tettek kiengedésére. Az iratok tanúsága szerint azonban Maráczit csupán január 5-án, három nappal az ügy ügyészségre kerülése előtt engedték el. A rendőrség rendelkezésére álltak tehát a Maráczi szerepére vonatkozó vallomások, kihallgatásról azonban november 21-ét követően nem maradt fenn jegyzőkönyv. Maráczi későbbi sorsa ismeretlen. A tárgyalás során a védelem szeretné tanúként beidéztetni, tartózkodási helye azonban már nem megállapítható. De ugyanígy ,,eltűnik", s a per idejére már ismeretlen helyen tartózkodik a Domonkos utca Tóth Ilona melletti másik orvosa, Veszprémi István is, aki kezdetben Miskolci doktor néven a Péterfy kórházban szervezte az ellenállást, majd november 12-én jelentkezett a Domonkos utcai kórházba, ő hozta oda Gyöngyösit és Molnárt is. Veszprémi összekötőként tevékenykedett a környékbeli felkelőcsoportok között. Ő tartotta a kapcsolatot mind a Fürj vendéglőbeli felkelőkkel, akiknek november elején Gyöngyösi Miklós volt a parancsnokhelyettese, mind pedig a Dózsa György utcai munkásszállással. A vallomások szerint annyi bizonyosan megállapítható, hogy Veszprémi egy darabig részt vett az írókkal folytatott megbeszélésen, az állítólagos gyilkosság idején nemhogy azon a folyosón tartózkodott, ahová Kollár bevitték, hanem Tóth Ilona egyenesen a szobája előtt futott össze vele. Tóth Ilona egy többször megismételt, s nehezen megfejthető vallomást tett Veszprémivel kapcsolatban: ,,Veszprémit nem akartuk semmibe bevonni. Egy furcsa kijelentésére emlékszem: másnap, hétfőn Veszprémi kérdezte, hogy a Piriék által hozott ÁVH-sal mi lett. Mondtam, hogy elaltattuk és leszúrtam. Ekkor mondta Veszprémi, hogy ,,engem is megkért Piri egy ,,szívességre", de én ezt azért nem tettem meg, mert én már letettem az esküt." Veszprémit december elején letartóztatták, december 7-én, igen terhelő vallomást tett Tóth Ilonára. December végén még mint a per egyik vádlottját említi egy rendőrségi összefoglaló. Ezt követően eltűnik, a per idején tartózkodási helye ismeretlen. Róla azonban bizonyosan tudjuk, hogy nem emigrált. 1962-től ugyanis háromízben állt a bíróság előtt köztörvényes bűncselekmények miatt.
A vallomásokban többször felbukkant egy ,,Jocó" nevű férfi, pontos személyleírással, aki a Dózsa György úti munkásszálláson, majd a Domonkosban tartózkodott, több alkalommal kísért be gyanús személyeket, egyes vallomások szerint végig jelen volt a ,,gyilkosság alatt" , a nyomozó hatóságok azonban meg sem kísérelték az illető kilétét felderíteni. Ugyancsak nem derül fény a Kollár (és mások) bekísérésében egyaránt részt vevő Kopasz és Gyuszi személyazonosságára, s csak a Tóth Ilona-per lezárulás után kerül letartóztatásba a Kollár bekísérésében szintén részt vevő Fehér Károly. Azon a kórházi folyosón, amelynek egyik szobájában állítólag a gyilkosság történt volt egy tizennégy fős kórterem , A gyilkosság idejeként elfogadott időintervallumban a vallomások szerint mintegy tizenöt ember fordult meg, nyitott be a szobába, kellett látnia, vagy hallania valamit. Tóth Ilona szinte kétségbeesve hozta elő az újabb és újabb neveket, keresett olyan személyeket, akik vállalják, hogy elmondják, mit láttak, vagy hallottak, tisztázzák a meglehetősen zavaros történet körülményeit, de ezeknek az embereknek a kiléte a per ideje alatt végig homályban maradt.
Minden kétséget kizáróan az ügy legrejtélyesebb szereplője Csontos Erzsébet volt. Csontost a november 4 utáni ellenállás egyik legfőbb szervezőjeként tartották számon, akinek társai szerint komoly kapcsolatai lehetnek a nyugati emigráció felé. Angyal Istvánék november 16-i lebukása után ő hozta a Domonkos kórházba Obersovszkyékat. November közepe óta ő is a Domonkos kórházban tartózkodott. A vallomások elejtett félmondatai alapján feltételezhető, hogy a kérdéses gyilkosság időpontjában ő is ott volt a harmadik emeleten.
Nem derült fény tehát a nyomozás, illetve a tárgyalás során arra, hogy ki mindenki fordult meg a Domonkos utcában november 18 táján, milyen szerepet játszottak ezek az emberek az ellenállásban, s milyen szerepet vittek a belügy által beépített ügynökök felderítésben, s konkrétan az állítólagos gyilkosságban. Minthogy nem derül fény arra sem, hogy ki volt az az állítólagos felkelő parancsnok, ,,a 102-esek összekötője", akit fedőnéven csak ,,Colosként" ismertek társai, akit árulással vádoltak, s állítólag ugyanaznap vittek be a Domonkos utcába kihallgatni, mint Kollár Istvánt. A vallomások szerint Colost elengedték. Bár az ő történetének tisztázása kulcsként szolgálhatott volna a Kollár-ügy tisztázásához is (ha valóban két különböző történetről van szó), személyazonosságának kiderítése elmaradt.
Azt, hogy nem csupán a nyomozás kezdetlegességéből adódó hibákkal, a nyomozó szervek hanyagságával, esetleg a nyugatra szökött felkelők azonosításának lehetetlenségével magyarázhatjuk, hogy a Domonkos utcai történetben jóval több az elvarratlan, mint az elvarrott száll, a legkézzelfoghatóbban a ,,második- Kollár ügyként" számon tartott Toracz-perben előkerült adatok bizonyítják . 1958-ban, tehát már Tóth Ilonáék kivégzése után Toracz Sándor és társai zárt tárgyalású perében újra előkerült a Kollár-gyilkosság. Az első rendű vádlott Toraczot többek között azzal vádolják, hogy az ő kezdeményezésére fogták el Kollárt a leányszálláson, s vitték be a Domonkosba. Az ügyben újra kihallgatták Polgár Erzsébetet, a lányszállás összes lakóját, számos olyan tanút, akit 1957-ben ,,elfelejtett" beidézni az akkori bíróság. Polgár Erzsébet újabb, az eddigieknek számos ponton ellentmondó tanúvallomással gazdagította a történetet. Eltekintve a Tóth Ilona-ügyben egyáltalán nem szereplő részletektől, Polgár Erzsébetnek a különböző időpontokban felvett vallomásai nem egyeznek olyan kérdésekben sem, amelyeket már az 1957-es per idején is tisztázni kellett volna. Nem egyeznek vallomásai abban a kérdésben, hogy Kollárral kettesben, vagy egy barátnőjével együtt hármasban mentek-e el a Népszínház utcába, nem egyeznek abban sem, hogy Kollár felment-e a női szállásra, vagy az utcán fogták el őt Kopaszék. Ellentmondó a tekintetben, hogy kinek az ujján látta viszont Kollár gyűrűjét, hogy Kollár elfogásakor Gyöngyösi a Domonkos kórházban, vagy a női szálláson tartózkodott-e. Abban a kérdésben is eltérnek a vallomásai, hogy Kollár elvitelével egyező napon, vagy másnap vitték be őt a Domonkos kórházba. Ellentmondó vallomásokat adott a tekintetben, mit tudott arról hogy Kollárral mi történt.
A legfigyelemreméltóbb azonban magának Toracz Sándornak a személye. Az ő nevével ugyanis már a Tóth Ilona-ügy aktáiban is találkozhatunk. A nyomozóhatóság 1956/57 fordulóján pontosan tudott arról, hogy Toracznak köze van a Domonkos utcában történtekhez, Polgár Erzsébet, Gyöngyösi és mások vallomásából tudták, hogy részt vett egy ember bekísérésében. Toracz Sándor 1957 januárjától, tehát a Tóth Ilona-per teljes időtartama alatt letartóztatásban volt. Ennek ellenére sem a nyomozati szakban, sem pedig a bíróságon a Tóth Ilona-ügy folyamán nem hallgatták ki Toraczot, hisz a vallomása során ,,kényelmetlen ellentmondások" kerülhettek volna felszínre. A Tóth Ilona-ügy lezárása után fél évvel azonban őt is bíróság elé állították. Toracz nem volt hajlandó beismerő vallomást tenni, végig tagadásban volt. Ennek ellenére halálra ítélték a Kollár gyilkosságban való részvétele miatt.
Az ítélet tényállása számos ponton ellent mondott a Tóth Ilona-per tényállásának. A legmeglepőbb eltérés az időpontok körül mutatkozott. A Tóth Ilona-per iratai szerint Kollár meggyilkolására november 18-án került sor, Toracz Sándor perében azonban ez az időpont már november 19-re, vagy 20-ra módosult. Azt az apróságot, hogy november 20-án Tóth Ilonáékat már letartóztatták, és aznap semmiképpen nem követhették el a gyilkosságot, a rendőrség már nem is tartotta fontosnak tisztázni.
A fentiekben igyekeztem felsorolni néhányat azok közül a pontok közül, amelyek megkérdőjelezik, vagy cáfolják a vád igazságtartalmát, igyekeztem rámutatni néhány -korántsem az összes- ellentmondásra s homályos pontra, amelyek további tisztázásra várnak. Mindezen cáfolatoknak és ellentmondásoknak az összessége azokat a kutatási eredményeket erősíti, amelyek amellett érvelnek, hogy Tóth Ilona a vádiratban rögzített gyilkosságot nem követhette el. A Tóth Ilona és társai peréhez kapcsolódó töredékesen fennmaradt iratok is arra mutatnak, hogy az ügy tisztázatlansága korántsem eljárási hibákra és az eljáró szervek hanyagságra vezethető vissza, hanem a rendőrség erőfeszítése az adatok tudatos összekeverésére, ködösítésre, személyek, események homályban hagyására irányult, a tisztázás elemi szándéka nélkül.
A fő kérdés azonban nem kerülhető meg. Miért vállalta Tóth Ilona a gyilkosságot? Miért tett feltáró jellegű beismerő vallomást, miért nem jelezte egyértelműen a per folyamán hogy hamis váddal vádolják, ha nem követte el a terhére felrótt cselekményeket? A kutatás jelenlegi fázisában nincs végső válaszunk, de a ,,kézenfekvő megoldások" elfogadása vagy elvetése előtt néhány szempontot érdemes mérlegelni.
Az egyik ilyen szempont a beismerő vallomások kérdése. A tárgyalás során lefektetett hivatalos verzió, illetve a fennmaradt kihallgatási jegyzőkönyvek szerint Tóth Ilona december 4-én önként tett tényfeltáró vallomást, miután megtudta, hogy társa (az akkor még egyébként szökésben lévő) Gyöngyösi Miklós, a per későbbi másodrendű vádlottja közönséges bűnöző. A beismerés jegyzőkönyvileg rögzített idején tehát még sem Gyöngyösi és Gönczi, sem pedig Obersovszkyék nem voltak letartóztatásban. Ezért meglepő, hogy annak ellenére, hogy a jegyzőkönyvekkel is alátámasztott hivatalos változat szerint Tóth Ilona, miután megtört, maga ismerte be gyilkos tettét, az elsőfokú bíróság ezt mégsem fogadta el Tóth Ilona védekezéseként. A bíróság két okot említett. Egyrészt azért, mert, amint az ítélet rámutat, a hivatalosnak tekinthető szervek már november végén tudomást szereztek arról, hogy a Domonkos utcában valakit megöltek. Igaz -tette hozzá a bíróság-, ,,az ügyben közvetlenül nyomozást folytató szervek a jegyzőkönyvek tanúsága szerint valóban december 4-én szereztek tudomást (a gyilkosságról)." Másrészt, amint az ugyancsak a bírósági ítéletben olvasható, Tóth Ilona cselekményét ,,-többszöri kihallgatás után- csak akkor ismerte be, amikor azt látta, hogy amiért saját maga is felelős, másokat vádolnak, s nem elsősorban azért, mert belátta, hogy Gyöngyösi Miklós bűnöző." Ennél a pontnál érdemes megállni, és feltenni néhány kérdést. Azt valóban tudjuk, hogy Polgár Erzsébet és mások bejelentései nyomán a rendőrségnek közvetlenül Tóth Ilonáék letartóztatása után voltak információi arról, hogy a ,,Domonkos kórházban valami történt", és az ügyhöz kapcsolódó neveket is tudtak. Ennek ellenére lehetséges az, hogy a Domonkos utcában letartóztatottakat mintegy két héten keresztül tartották úgy fogva, hogy nem hallgatták ki őket a gyilkossággal kapcsolatban? Különösen akkor tűnik furcsának ez a szituáció, ha figyelembe vesszük, hogy Polgár Erzsébet egy ávós sorkatona elhurcolásáról tett jelentést. Az ítéletben azonban egy rendkívül furcsa ellentmondásra, elszólásra (?) is bukkanhatunk: amint arra már többször utaltunk, a fennmaradt kihallgatási jegyzőkönyvek szerint Tóth Ilona magától ismerte be tettét, a bíróság azonban arról beszél, hogy ,,csak akkor ismerte be, amikor látta, hogy másokat (is) vádolnak a gyilkossággal." A bíróság tehát itt azzal érvel, hogy Tóth Ilona nem magától fedte fel a gyilkosságot, ez azonban szöges ellentétben áll a ,,hitelesnek tekintett" kihallgatási jegyzőkönyvekkel, ahol ennek semmi nyoma nincsen. Ezt az ellentmondást tovább erősítik a korabeli újsághírek is, a már többször hivatkozott tudósítások, amelyekben először adtak hírt a készülő Tóth Ilona-ügyről, amelyek még december 18-án, tehát még a nyomozati szakban jelentek meg. A politikai napilapok és hetilapok egybehangzóan arról tudósítottak, hogy bár ,,A szigorló orvosnő eleinte cinikusan, nevetve fogadta a vádat, de amikor elébe tárták a bizonyítékokat, s rá vallottak társai is - megtört és sírva beismerte rémtettét."
A korai tudósítások, illetve az ítéletben ,,bent feledett" mondat arra utal, hogy a később kikristályosodott, hivatalos verzióval szemben, Tóth Ilona korántsem Gyöngyösi köztörvényes múltjának napfényre kerülése miatt tört meg és tárta fel szörnyű tettét, hanem először tagadta az ellene felhozott emberölési vádat. Ennek a jegyzőkönyvei, csak úgy, mint Tóth Ilona szovjet kihallgatási jegyzőkönyvei (amelyekről utalásokból szintén értesülünk) , ha voltak is, eltűntek, s valószínű helyettük a későbbi, a végleges verziónak megfelelő jegyzőkönyveket szerkesztettek. Erre jutottunk már Kollár ávós múltjával kapcsolatos, s egymásnak ellentmondó források egybevetése után is. Az utólagos megszerkesztés hipotézisét erősíti, hogy a jegyzőkönyvek nem kérdés- felelet formájában rögzítették a kihallgatásokat, hanem csupán egy-másfél oldalas összefoglalók maradtak ránk. Azt, hogy az iratokat utólag manipulálták az eljáró szervek más ostoba hibái is kézzel foghatóan bizonyítják. Tóth Ilona védője egy ilyen ,,szarvas hibára" rá is mutatott. A kihallgatási jegyzőkönyvek szerint december 4-én derült fény a gyilkosságra, ezzel szemben a november 21-re visszadatált előzetes letartóztatás elrendeléséről szóló határozatba mégis belekerült, hogy Tóth Ilonát emberöléssel vádolják.
Mindezek után erősen kétséges, hogy hihetünk-e a jegyzőkönyveknek, s valóban egyértelmű beismerésben voltak- e a vádlottak a nyomozás során. E kételyeinket csak erősíti az a Juhász Pál orvos-ezredes, elme- és ideggyógyász, valamint Nyírő Gyula egyetemi tanár, klinikaigazgató professzor által jegyzett, a védelem kérésére kiadott szakvélemény, amelynek egyik passzusa szerint: ,,A szűk tudatállapot -amely Tóth Ilonát jellemezte az orvos szakértők egyöntetű véleménye alapján (K.R.)-nem jár szükségesen együtt emlékezészavarral. Mégis könnyen lehetséges, hogy a vádlott vallomása a maga egészében, minden részletében nem felel meg a valóságnak, ami nem tudatos ferdítés, hanem utólagos emlékezet-simulás. Sokszor teszi a vádlott vallomása azt a benyomást, hogy nem védekező jelleggel, sokszor még saját ártalmára is logikusnak igyekszik feltűntetni a heveny indulatban, külső és belső késztetés szinte ellenállhatatlan hatására elkövetett bűncselekményét."
Utalnak jelek fizikai kényszerre, illetve gyógyszeres kezelésre, de a vád felvállalásának indítékai, a Tóth Ilonát motiváló okok közül nem zárható ki az sem, amire paradox módon éppen a bíróság utalt a fent idézett fel mondattal, hogy valaki mást akart Tóth Ilona menteni, más helyett vállalta a felelősséget. Ebben a kérdésben azonban mindenképpen további kutatásokra van még szükség.
Tóth Ilona motivációinál könnyebben kaphatunk választ arra a kérdésre, hogy miért volt szüksége a hatalomnak a perre? Miért volt szükség egy koncepciós perre?
A választ a másodfokú bíróság az ítélet indoklásában maga is megadta. A per lehetőséget nyújtott egyrészt a forradalom kegyetlenségének demonstrálására, a forradalom emlékének besározására. Bizonyítván, hogy nemcsak harci cselekményekben ontottak vért, hanem ,,ponyvaregénybe illő" brutalitással gyilkoltak ártatlan embereket. Hogy a közönséges bűnözők és börtöntöltelékek, a lumpen elemek szövetkeztek az értelmiséggel, köztük a vezető értelmiséggel, a forradalom ,,ideológusaival" is, akiket ebben a perben Obersovszkyék képviseltek. Amint a másodfokú tárgyalás során hozott ítélet fogalmaz ,,e gyilkosságok azonban minden szörnyűségük és kegyetlenségük ellenére mégis csak következményei voltak (...) az ellenforradalmi akciónak. A vádlottak egy része által elkövetett gyilkosság politikai okokból és ellenforradalmi célok érdekében történt, az ellenforradalmi mozgalom és szervezkedés kísérő jelensége volt."
Mire a megtorló gépezet teljes erejével beindult, s megkezdődtek a tömeges letartóztatások, 1957. februárjában, márciusában, addigra a Tóth Ilona- per koncepciója a maga teljes vértjében készen állt, s a további perek mintájaként szolgálhatott. S ne feledjük, hogy mire a másodfokú ítéletet Radó Zoltán megszövegezte a hatalom már teljes elszánással készülődött a Nagy Imre perre is. A Radó-féle ítélet tételmondatai, miszerint ,,ennek a bűnügynek a súlypontja valójában a vádlottak által elkövetett ellenforradalmi bűncselekmény volt" már a Nagy Imre pernek is vetette az ideológiai alapokat.
(forrás:xxszazadintezet.hu)
Wittner Mária: Tóth Ilonkának
Már nem szól a száj
a szemek sem néznek vádlón
Csak csupasz koponyád vádol
ott a földbe lenn.
Gyilkosként kapartak el,
a sírod névtelen,
de dübörög, mozog a föld
holttested felett.
Gyilkosaidtól ne várj jogot,
ne várj feloldozást
de csontotokra épült
egy vörös burzsoá.
Nem változott semmi,
a jog is nagyon az
csak csűrik-csavarják a szót
a pillér stabil maradt.
Gyilkosaidtól ne várj jogot,
nincs szükséged rá.
A jognál több az erény
mellyel neved felér.
Hamburg, 1997. július 16.
A Tóth Ilona elleni perről részletesen olvashatnak Kiss Réka és M. Kiss Sándor: A csalogány elszállt című könyvében.
Jelenczki István filmrendező pedig ,,Tisztítótűz tetején álltunk" címmel örökítette meg Tóth Ilona drámáját.
xxszazadintezet.hu - barikád.hu
Forráscím: http://barikad.hu/node/19335
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
Címkék: bizonyítottságát, megállapításában, szükségkórházban, rakodómunkásként, összegyűjtésének, munkásszállással, felkelőcsoportok, tisztázatlansága, kezdeményezésére, jegyzőkönyveknek, tanúvallomásában, jegyzőkönyvekkel, börtöntöltelékek, felismerhetetlen, menyasszonyaként, ellenállhatatlan, forradalmároknak, igazságtartalmát, ismertetőjegyről, személyleírással, törzsőrmesternek, vádlotttársaival, befecskendezések, megfogalmazódott, letartóztatásban, kegyetlenségének, legingoványosabb, felsorakoztatott, véleménycsoport, tanúvallomással, jegyzőkönyveket, kihallgatásokat, boncjegyzőkönyv, xxszazadintezet, fenntartásokkal, kegyetlenséggel, 1956-os forradalom, forradalom idején, ítéletet 1957, rendelkezésre álló, személye körüli, balliberális sajtó, ország közvéleményét, korabeli sajtó, szigorló medikának, eszméletlen embert, forradalom napjaiban, csoportja bevitt, kórházban működő, lebukástól való, ismeretlen férfit, illetőt Gyöngyösiék, Tóth Ilona, Wittner Mária, Péterfy Sándor, Kollár Istvánt, Jean D’, Jobbágyi Gábor, Kiss Sándor, Kiss Réka, Tóth Ilona-perhez”, Gyöngyösi Miklós, Gönczi Ferenc, Kollár István, Tóth Ilonáék, Obersovszky Gyula, Gáli József, Angyal Istvánék, Dózsa György, Landler Jenő, Tóth Ilona-ügy, Tóth Ilonával, Kiss Sándorral, Kollár Istvánról, Kimondhatjuk-e Tóth Ilona, Kollár Istvánként, Földes Vilmos, Kelemen Endre, Haranghy László, Országos Bírósági Vegyészeti Intézet, Tóth Ilonáról, Tóth Ilonát, Kardos János, Magyar Közösség-perben, Polgár Erzsébet, Fehér Karcsit”, Polgár Kollárra, Kollárt ÁVH-s, Tóth Ilonának, Kollár Istvánnal, Vári András, Noha Polgár Erzsébet, Polgár Erzsébetet, Járz Vilmosnéként, Kollár Istvánnak, Tóth Ilona-ügyhöz, Egyrészt Kollár, Tóth Ilona-perben, Angyal Istvánnak, Kollár Istvánba”, Molnár József, Drucker Edina, Török Éva, Maráczi Ferenc, Veszprémi István, Tóth Ilonára, Tóth Ilona-per, Fehér Károly, Csontos Erzsébet, Toracz Sándor, Tóth Ilona-ügyben, Polgár Erzsébetnek, Toracz Sándornak, Tóth Ilonáékat, Tóth Ilona-ügyről, Juhász Pál, Nyírő Gyula, Tóth Ilona-, Radó Zoltán, Nagy Imre, Tóth Ilonkának, Jelenczki István,
|
|
|
|
|
|
| 1956-os forradalom, forradalom idején, ítéletet 1957, rendelkezésre álló, személye körüli, balliberális sajtó, ország közvéleményét, korabeli sajtó, szigorló medikának, eszméletlen embert, forradalom napjaiban, csoportja bevitt, kórházban működő, lebukástól való, ismeretlen férfit, illetőt Gyöngyösiék, karba fecskendezett, férfit megölni, eszméletlen férfi, bicskával Kollár, szúrás okozta, férfi halálát, hivatalos verzió, nyomozás „, valójában ártatlan, szerencsétlen fotónak, felkelők ávós, egyenruhacsere okozta, vádlottak padjára, vádirat szerint, ellenállás korábbi, perben kerültek, árulással vádolt, ügyét pótvádirattal, ellenállás központi, hatalom hivatalos, magyar büntető, korabeli nyugati, egyik véleménycsoport, illegalitásban vállalt, árulások következtében, ellenállók között, besúgók keresése, árulástól való, veszélyes besúgónak, besúgónak vélt, helye mindenképpen, álláspontnak valamely, másik álláspont, forradalmi ifjúság, forradalom leverését, nyugati újságírók, első jelentős, fellelhető iratanyag, meglehetősen hiányos, iratok alapján, kádári megtorlás, iratok tanulmányozása, első furcsaság, terhelőtanúk sorát, halott boncolási, beismerő vallomásokon, első komoly, ismeretlen férfi, tudósításokból kiderül, eseményre nagyobb, nyomozás lezárásáról, exhumálást követően, halott azonosítása, holttestről készült, felmutatott ruhák, családtagok tanúként, fennmaradt eredeti, holttestet egyikük, halottról készült, rokonok azonosították, eljáró szervek, halott azonosításához, vizsgálat során, rendőrnyomozók kénytelenek, belső feljegyzés, felismerhetetlen arcú, ismert „, tárgyaláson Kollár, áldozatban Kollár, holttestnek hiányzott, egyik ujjperce, meglehetősen fontos, egymás felé, elszíneződés nikotintól, orvosi szakvélemények, holttesten szúrásnyomokat, testfelszínen levő, karon észlelni, nyakon annál, nyak egész, vérnek redukáló, védelem kérésére, befecskendezések nyomai, rothadásos elváltozások, belső szerveken, , ,
|
|
|
|
|
2024. április
| | Hét | Ked | Sze | Csü | Pén | Szo | Vas | |
| 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | |
| 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | |
| 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | |
| 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | |
| 29 | 30 | |
| |
|
|
| ma: |
0 db bejegyzés |
| e hónap: |
0 db bejegyzés |
| e év: |
0 db bejegyzés |
| Összes: |
64003 db bejegyzés |
|
|
|
| |
- Ma: 3816
- e Hét: 18046
- e Hónap: 29157
- e Év: 182653
|
|
|
Offline
